top of page

2015.04.07. LAKOMA, EGÉSZ NAPOS ZÁRÓ PROGRAM

 

 

 

 

A tavaszi szünet utolsó napján ünnepeltünk. A gazdagító programpár záró eseményére került sor ezen a napon az ÁMK Könyvtárban, Hajnal Éva felkészítő pedagógus vezetésével.

Meghívott vendégeink voltak: Turi Katalin intézményvezető, László Margit könyvtár vezető, Dr. Démuth Ágnes pszichológus, pedagógus, Dancsházy Kinga az Inno-Motive Nonprofit Kft. képviselője, Kriska-Jámbor Judit az Innovaform Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Skypeon bejelentkezett két diákmentor, Alpár Viktor és Simony Attila, akik részt vettek korábban az E-THEATRUM programban, tapasztalatukkal segítették a tehetséges gyerekeink felkészülését. A rendezvényen részt vett Majdik Márk diákmentor, aki az egész programban a gyerekek munkáját segítette.

Ugyan csak skypeon beszélgettünk Kovács Emil Lajos festőművésszel, akinek a gyerekek bemutatták versenyműveiket, amit a művész festményei ihlettek.

Közösen játszottunk az udvaron és az aulában a gyerekekkel, Krika Judit vezetésével, és a végén készítettünk egy memória tablót a gyerekek és Éva néni festékbe mártott kézlenyomataival.:)))

A napot megkoronáztuk egy igazi LAKOMÁVAL, amit a Tenkes Csárda séfjének jóvoltából költhettünk el. 

 

 

EZ EGY IGAZÁN ÉRTÉKES ÉS CSODÁLATOS NAP VOLT!!!

 

 

Egy kis ízelítő képekben :

 

bottom of page